Szentendrei bringa

Amikor autó még csak mutatóban volt a városban, a szentendreiek többsége kerékpáron közlekedett. Az úttesten, mint valami ősi gregórián ének hangjegyei, szabálytalan távolságra elpottyantott lócitromok különös ritmusú régi titkos bizánci dallamot rajzoltak a kövezetre. Közepén kékesszürke patakocskaként folydogált a szennyvíz, amely a kilottyantás helyén széles tócsát, a mélyedésekben apró tavakat rajzolt, és mint a távoli műholdról a földi tájat nézőnek, az Amazonas ember nem járta forrásvidékét idézte fel. Szentendrén ekkor még lassabban járt az óra is.

Neccelt cekkereiket kormányra akasztva, kosarukat csomagtartóra erősítve, tarka kendős, fura szláv nyelvet beszélő asszonyok tekertek. A gyárakból hazafelé tartva, barna aktatáskájukat és a normaemeléstől bosszantó rosszkedvüket maguk előtt egyensúlyozva férfiak karikáztak hazafelé, megszokott kocsmájuk előtt megpihentetve bringájukat.

Bicikli vázára kötözött vízcső és menetvágó, súlyos szerszámostáska, a kerékpár tulajdonosa vízvezetékszerelő. Társa, a villamos-szaki dróttekercseivel aggatta tele kormányát, és mellé, mint egy nagy és sötét schlusspoent, ormótlan fekete villanyórát lógatott, s az egyik óvatlan pillanatban bringájára drótozott ónbevonatú fényes bergmanncsövein megcsillant a nap is. Zsákkal a vázon, kerékpárját oldalra billentve tolta biciklijét, zsebkendőnyi födjének büszke birtokosa, a sorompóőr. A Kocsigyár felől érkezett, a kiutalt fűrészpor szállítója, hatalmas hasáb alakú csomagba varrta olcsó potékáját. A csomagtartón egymásra rakott rekeszekben, a hátsó kerék főlötti krenszliben cseresznye és eper jutott el így a rothadó zöldségtől különös-szagú felvásárló telepre.

Békebeli Csepeleken, második világháborús német, piros gumis szovjet kerékpárokon és görbekormányos csehszlovák veresenybringákon karikáztak. A többségnek azonban ügyeskezű kolléga építette rozsdás-fekete márkanélküli strapabíró kerékpárja volt. Fajtája szerint hibrid, amelynek máshonnan származott a váza, kereke, kormánya, lánca, pedálja. Ajándékozással, cserével szerezte be, vagy az ócskavastelepen gyüjötte részegységeit készítője. A hiányzó kisebb alkatrészeket pedig Puppán bácsinál az „ itt minden kapható a Singer varrógép-tűtől a Messerschmindt hengerfejtömítéséig „ szlogenéről ismert kis Dumtsa Jenő utcai üzletben vásárolta meg. Így készült az igazi szentendrei drótöszvér, a népszerű izbégi hibrid-bringa.

Biciklin ült itt szinte mindenki, ahány ember annyiféle drótszamár-stílus, sors és magatartás szerint. A nyugdíjas és fiatal, cukrász, kéményseprő, hivatalnok és a telkére kapálni induló cipész, de itt karikázott Karinthi Cini és Szeberényi Lehel is. A hetykék, mintha lovon ülnének, egyenes derékkal "lovagoltak" drótszmarukon. A versenyző lelkületűek a bicikli kormányára hajolva akkurátus ütemben tekertek. Várták, hogy melléjük érjen valaki, akivel veresenyre kelhettek. Pontosan beállított kormány, spárgával kimért nyeregmagasság, minden tekerésnél a boka és a térd óramű pontosságú együttműködése, hogy a gép jól hasznosítsa az erőt, a mérnökök bringázása. A szerelmesek, jobbra-balra kis íveket rajtzolva, finom mozdulatokkal kígyóztak, keringőztek az úton. Aki nézte őket, láthatta, boldogan veszik mellükre a tavaszi fuvallatot. Megbicsakló, egyszer jobbra, máskor balra dobva testüket, egyensúlyoztak, és váratlan oldalirányú kitérőket téve gurultak céljuk felé a sokadik nagyfröccsök barátai. Ahány embert, annyiféle stílust láttál, és mint a húsvétra újságpapírral fényesre pucolt ablaküveg oly átlátható volt ez a város.