A napokban, nagy csinnadrattával kinyitották a határt Bécs felé, leszedték a sorompókat. Tűzijáték és fúvószenekar, miniszterelnöki találkozó volt, szóval minden szükséges kellék az ünnephez. Csupán egy dolog hiányzott, a lelkesedés, hogy végre Európához csatlakozhattunk. De az bizony nagyon hiányzott, mindkét oldalon. Erről egy régi Krúdy novella jutott az eszembe. Amelyben a magyar író arról mesél, hogy „A bécsi utazás körülményes eljárás volt. Senki se ment önszántából Bécsbe, legfeljebb nemrégen Ocskay, aki a vérrel és korommal felírta a város falára, hogy ott járt. A jelentősebb magyarok pecsétes levéllel, idéző írással járultak az udvari kancelláriához, az ügyes-bajos emberek egy szekérderéknyi poros írást hoztak magukkal.”
Most meg, hogy Schengeni szerződés életbe lépett és nem lehet határ a két ország között, egyes Bécs környéki települések bejáratához kiírják, hogy „Magyaroknak tilos a belépés!”
Hát bíz ez nem túl udvarias fogadtatás ez a sógorok részéről. Pedig mint Krúdy említett dolgozatában lentebb írja: „Beláthatatlan földek jogos örökösének képzelte magát minden elszegényedett nemesember. A király elvette valamiért a birtokot, nótába fogták az ősapát, a király adja vissza a családi vagyont. A kurucok, hajdúk, szabadságharcosok többnyire megfosztattak javaiktól. Osztrák generálisok, jöttmentek birtokolták a földeket, amelyek az első hódításból valók voltak. A birtokáról elűzött család tovább élt, reménykedett, pörölt, kérvényezett... Ha nemzeti múltunkat figyelemmel nézzük, nem is csodálható, hogy a pörösködés szenvedély lett hazánkban. És a pör többnyire Bécsben végződött, a császárnál, ahová végső elkeseredésében, reménységében, szegre akasztva nemzeti meggyőződését, ősei hitvallását, elindult az ügyes-bajos magyar.”
Úgy látszik az udvariatlanság nem mai keletű osztrákéknál, ha magyarokról van szó. Pedig hagytunk még nyelvükben is emléket a közös múltból, Imre néhány olyan szó, amely bécsi nyelvjárásban fellelhető és a magyarból származott át:
Badschi ’bácsi’, Bagántsch ’bakancs’, Bagáuna ’bakonyi disznó’, Balatschinkn ’palacsinta’, Bandúa ’pandúr’ (történetileg pontatlan etimológiával), Báprika-Jantschi (l. alább), Bauarngolasch ’parasztgulyás’, Bogátschn ’pogácsa’, Deschek ’tessék’, Dęwredsina ’debreceni (páros)’, Dolobotsch ’talpas’, ’gyalog katona’ (pontatlan etimológia), Dschacko ’csákó’, Dschadasch ’csárdás’, Dschiari-dschári ’csiri-csári’, Dschinákl ’csónak’, Dschuari-muari ’csúri-muri’, Gatihosn ’gatya’, Golasch ’gulyás’ és származékai: Golaschfleisch ’gulyáshús’, GolaschgodsYcka ’gulyástemető; kövér ember, pocakos’, Golaschhittn ’gulyásbódé’, a gulyás utcai árusítóhelye, Golaschkhanón ’gulyáságyú’, Golaschreindl ’gulyásfőző edény’ (bogrács, kondér); ’kis karimájú férfikalap’, GolaschsYfd ’gulyáslé (szaft)’; Hárdeks ’ördög’ (szitokszó), Husá ’huszár’ (téves magyarázattal), származékai: husárisch ’huszármódra’, Husárln ’hármasban játszott tarokk’, Janschdi ’Jancsi’, Joschi ’Józsi’, ’rövid férfikabát’, Khurútss ’kuruc’, Kutschn, Gutschn ’kocsi’ és származékai; Maschekseite ’másik oldal’, Mischko ’Miska’, ’borfiú’, Mulatschak ’mulatság’ (l. fönt), Rampasch ’rámpás’, Rawawuaschd ’Raaber Wurst’, ’győri kolbász’, Rowisch ’rovás’. Hiányzik a Langosch ’lángos’, a Letscho lecsó.
Nos így vagyunk mi ezekkel a gazdagabb szomszédokkal. Úgy látszik 1956-ban letudtak minden rokonszenvet, szolidaritást irányunkba- akkor lélekemelő önzetlenül és tisztességesen viselkedtek- és már csak a gorenje turisták szemetére, a magyar kisebbségiek lomtalanításkor megjelenő csapataira emlékeznek. Nincs bennük megértés a soproni fogorvosi kezelés, az olcsó bevásárlások, a számukra filléres balatoni nyaralások miatt sem, féltik jólétüket és nyugalmukat tőlünk. Nem tudom ez a történelmi tapasztalatuk miatt van-e vagy csak kötelező bizalmatlanságuk a keleti barbárok iránt.
Pedig a régmúltból való csúfolódó kifejezés ránk magyarokra jóval kevesebb, enyhébb, de jellemző kifejezés utal. Ilyen a Mulatschak ’mulatság’, ’ausgelassene Unterhaltung’, ’szilaj, féktelen (edénytöréssel járó) dáridó’, a Dolabodsch, Tolpatsch ’Tölpel’, ’ungeschickter Mensch’, ’ügyetlen ember’ jelentésű szót is magyar eredetűnek tekinti a szótár.
Krúdy szerint nekünk sem voltak szép emlékeink a tizenkilencedig századi Bécsből:
„Hozott-e valaki eredményt haza Bécsből a pörösködők közül? A legtöbb sohasem juthatott a császár elébe. A régi érempénzekről ismert császárokat életükben majdnem oly gondosan őrizték tanácsosaik és szolgáik, mint halálukban a kapucinusok. A parókás császárok a legtöbbet akkor tudtak Magyarországról, mikor Ocskay gyújtogatott az elővárosban. A jó királynő, Mária Terézia, gazdasszonyos jósággal meghallgatta a fekete gatyájú pórokat, de az öklelő bajuszú, keserves magyarokat ő sem engedte színe elébe. Testvériségről, atyafiságról, csókolózó szeretetről szó lehet a fehér asztalnál, de az ügyes-bajos magyarok a hódolás után is az országúti fogadóban üldögélhetnek, ha igazukat Bécsbe mentek keresni.”
Most meg, hogy Schengeni szerződés életbe lépett és nem lehet határ a két ország között, egyes Bécs környéki települések bejáratához kiírják, hogy „Magyaroknak tilos a belépés!”
Hát bíz ez nem túl udvarias fogadtatás ez a sógorok részéről. Pedig mint Krúdy említett dolgozatában lentebb írja: „Beláthatatlan földek jogos örökösének képzelte magát minden elszegényedett nemesember. A király elvette valamiért a birtokot, nótába fogták az ősapát, a király adja vissza a családi vagyont. A kurucok, hajdúk, szabadságharcosok többnyire megfosztattak javaiktól. Osztrák generálisok, jöttmentek birtokolták a földeket, amelyek az első hódításból valók voltak. A birtokáról elűzött család tovább élt, reménykedett, pörölt, kérvényezett... Ha nemzeti múltunkat figyelemmel nézzük, nem is csodálható, hogy a pörösködés szenvedély lett hazánkban. És a pör többnyire Bécsben végződött, a császárnál, ahová végső elkeseredésében, reménységében, szegre akasztva nemzeti meggyőződését, ősei hitvallását, elindult az ügyes-bajos magyar.”
Úgy látszik az udvariatlanság nem mai keletű osztrákéknál, ha magyarokról van szó. Pedig hagytunk még nyelvükben is emléket a közös múltból, Imre néhány olyan szó, amely bécsi nyelvjárásban fellelhető és a magyarból származott át:
Badschi ’bácsi’, Bagántsch ’bakancs’, Bagáuna ’bakonyi disznó’, Balatschinkn ’palacsinta’, Bandúa ’pandúr’ (történetileg pontatlan etimológiával), Báprika-Jantschi (l. alább), Bauarngolasch ’parasztgulyás’, Bogátschn ’pogácsa’, Deschek ’tessék’, Dęwredsina ’debreceni (páros)’, Dolobotsch ’talpas’, ’gyalog katona’ (pontatlan etimológia), Dschacko ’csákó’, Dschadasch ’csárdás’, Dschiari-dschári ’csiri-csári’, Dschinákl ’csónak’, Dschuari-muari ’csúri-muri’, Gatihosn ’gatya’, Golasch ’gulyás’ és származékai: Golaschfleisch ’gulyáshús’, GolaschgodsYcka ’gulyástemető; kövér ember, pocakos’, Golaschhittn ’gulyásbódé’, a gulyás utcai árusítóhelye, Golaschkhanón ’gulyáságyú’, Golaschreindl ’gulyásfőző edény’ (bogrács, kondér); ’kis karimájú férfikalap’, GolaschsYfd ’gulyáslé (szaft)’; Hárdeks ’ördög’ (szitokszó), Husá ’huszár’ (téves magyarázattal), származékai: husárisch ’huszármódra’, Husárln ’hármasban játszott tarokk’, Janschdi ’Jancsi’, Joschi ’Józsi’, ’rövid férfikabát’, Khurútss ’kuruc’, Kutschn, Gutschn ’kocsi’ és származékai; Maschekseite ’másik oldal’, Mischko ’Miska’, ’borfiú’, Mulatschak ’mulatság’ (l. fönt), Rampasch ’rámpás’, Rawawuaschd ’Raaber Wurst’, ’győri kolbász’, Rowisch ’rovás’. Hiányzik a Langosch ’lángos’, a Letscho lecsó.
Nos így vagyunk mi ezekkel a gazdagabb szomszédokkal. Úgy látszik 1956-ban letudtak minden rokonszenvet, szolidaritást irányunkba- akkor lélekemelő önzetlenül és tisztességesen viselkedtek- és már csak a gorenje turisták szemetére, a magyar kisebbségiek lomtalanításkor megjelenő csapataira emlékeznek. Nincs bennük megértés a soproni fogorvosi kezelés, az olcsó bevásárlások, a számukra filléres balatoni nyaralások miatt sem, féltik jólétüket és nyugalmukat tőlünk. Nem tudom ez a történelmi tapasztalatuk miatt van-e vagy csak kötelező bizalmatlanságuk a keleti barbárok iránt.
Pedig a régmúltból való csúfolódó kifejezés ránk magyarokra jóval kevesebb, enyhébb, de jellemző kifejezés utal. Ilyen a Mulatschak ’mulatság’, ’ausgelassene Unterhaltung’, ’szilaj, féktelen (edénytöréssel járó) dáridó’, a Dolabodsch, Tolpatsch ’Tölpel’, ’ungeschickter Mensch’, ’ügyetlen ember’ jelentésű szót is magyar eredetűnek tekinti a szótár.
Krúdy szerint nekünk sem voltak szép emlékeink a tizenkilencedig századi Bécsből:
„Hozott-e valaki eredményt haza Bécsből a pörösködők közül? A legtöbb sohasem juthatott a császár elébe. A régi érempénzekről ismert császárokat életükben majdnem oly gondosan őrizték tanácsosaik és szolgáik, mint halálukban a kapucinusok. A parókás császárok a legtöbbet akkor tudtak Magyarországról, mikor Ocskay gyújtogatott az elővárosban. A jó királynő, Mária Terézia, gazdasszonyos jósággal meghallgatta a fekete gatyájú pórokat, de az öklelő bajuszú, keserves magyarokat ő sem engedte színe elébe. Testvériségről, atyafiságról, csókolózó szeretetről szó lehet a fehér asztalnál, de az ügyes-bajos magyarok a hódolás után is az országúti fogadóban üldögélhetnek, ha igazukat Bécsbe mentek keresni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése